85 milliós büntetést kapott egy cég, amely visszaélt a járványhelyzettel

85 milliós büntetést kapott egy cég, amely visszaélt a járványhelyzettel

Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Ékszer TV járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusító műsorait, ezért 85 millió forintos bírságot szabott ki a műsort üzemeltető Emporia Style Kft.-re - közölte a GVH kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a GVH lezárta a vizsgálatát, amelyet az Ékszer TV koronavírus-járvánnyal összefüggő termékeket értékesítő adásai miatt folytatott. A műsor a pandémia első hulláma idején, 2020 tavaszán országos tv-csatornákon keresztül értékesített a védekezéshez használt eszközöket: kéztisztító gélt, légzésvédelmi maszkot és immunerősítő multivitamint.

A versenyhatóság megállapította, hogy az adásban látható kedvezmények valótlanok voltak. A műsorban hirdetett kéztisztító-csomag csaknem 60 ezer forintos "eredeti" árról indult, az eljárás azonban feltárta, hogy a kiinduló árak fiktívek: a cég korábban soha nem alkalmazta őket.

A GVH szerint jogsértőnek bizonyult a műsor nézőinek sürgetése is: a fogyasztókat többek között visszaszámláló óra, illetve a termékek korlátosságának, készlethiányának sulykolása biztatta mihamarabbi vásárlásra. Példaként a "Hiánycikk Európában, mi is a lehetetlennel küzdünk", illetve "Sajnos a készleteink kimerültek és a következő időszakban nagy valószínűséggel nem lesz kapható" mondatokat említették.

A vizsgálat azonban feltárta, hogy a termékek beszerzése a cég számára nem járt sem különösebb nehézséggel, sem többletköltséggel, így azokat a hiánnyal fenyegető folyamatos reklámüzenetek ellenére hónapokon keresztül azonos feltételekkel tudta kínálni a műsorban.

A GVH a jogsértésekért 85 millió forintos bírságot rótt ki a műsort üzemeltető Emporia Style Kft.-re. A hivatal döntésében figyelembe vette többek között, hogy a járvány első hullámának idején a fogyasztók a védekezést segítő eszközökből nagyobb volumenben, akár a korábbinál sokkal drágábban is hajlamosak voltak vásárolni. A nézők így az ilyen termékek készleteivel, elérhetőségével kapcsolatos üzenetekkel szemben kiszolgáltatottá, a reklámokra különösen érzékennyé váltak.

A hatóság - többek között a jogsértő reklámokra való közvetlen ráhatás hiányában - egyúttal megszüntette az eljárást a műsorokat sugárzó ATV-vel, illetve egy érintett reklámügynöki céggel szemben - olvasható a GVH közleményében.

 

Téliesebb idő várható a hétvégén

Téliesebb idő várható a hétvégén. Többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, és helyenként hószállingózás, havazás is valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

  • 2022.01.20

Egy hét alatt 300 kilométert tett meg a PET Kupa jeladós palackja a Tiszán

Egy hét alatt csaknem 300 kilométert tett meg a Tiszán a PET Kupa egyik jeladóval ellátott palackja, hasznos adatokat szolgáltatatva a folyón úszó hulladék útjának kutatásához és a folyótisztító akció sikeréhez - közölte a kezdeményezés szervezője csütörtökön az MTI-vel.

  • 2022.01.20