Hivatalos az idei vizes-világbajnokság elhalasztása

Hivatalos az idei vizes-világbajnokság elhalasztása

A tervek szerint egy év múlva rendezik meg az eseményt.

Hivatalossá vált az idei fukuokai vizes világbajnokság elhalasztása. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a honlapján kedden jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt már korábban egy évvel eltolt, idén május 13-29-re tervezett eseményt 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le. Mindez azt is jelenti, hogy a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t 2024 januárjára halasztják.

Husszein el-Musszalam, a FINA kuvaiti elnöke kijelentette, ezeket a döntéseket minden érintett érdekében hozták meg, a szervezet számára továbbra is a sportolók biztonsága a legfontosabb. A 17 napos világbajnokságra 2400 versenyzőt és 500 ezer nézőt vártak, de a házigazda város már múlt hétfőn jelezte, hogy nem tudja megrendezni az eseményt.

A 2024-es esztendő így elképesztően sűrűnek ígérkezik a sportágban, hiszen a januári világbajnokság mellett a párizsi olimpia, Európa-bajnokság és többek között a budapesti rövidpályás vb is vár majd az úszókra.

Életveszélyesen megsebesítette kezelőorvosát egy budapesti férfi

Csütörtök késő este történt az eset.

  • 2022.06.03

Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja

Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.

  • 2022.06.01

Elítélt a bíróság két lányt, aki kirabolt egy külföldit

A rabllás idején az elkövetők 12, illetve 14 évesek voltak.

  • 2022.05.30