Jósműsort talált jogsértőnek a GVH

Jósműsort talált jogsértőnek a GVH

Az Asztro Show-t meszelték el.

Az Asztro Show című jósműsor tisztességtelenül, valótlan állításokkal sürgette betelefonálásra a nézőket a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján, a műsor gyártója elismerte a jogsértést - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.

A versenyhatóság vizsgálata megállapította: az Asztro Show című, országos kereskedelmi csatornán futó jósműsor adásaiban a műsorvezető üzenetei, illetve a képi elemek - mint például egy visszaszámláló óra - azt sugallták, hogy a jósok szolgáltatásai csak azonnali telefonálással, korlátozottan érhetőek el. A vizsgálat alapján azonban a szolgáltatás hozzáférhetősége valójában nem volt korlátozott, sőt a jósok a műsoron kívül is elérhetőek voltak. A valótlan állításokon alapuló sürgetés így megfosztotta a nézőket a megfontolt, tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.

A műsort gyártó svájci NTH AG az eljárás során elismerte a törvénysértést, megfelelési programot vezetett be a jövőbeli hasonló jogsértések elkerülésére, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A GVH minderre tekintettel - figyelembe véve, hogy a cég kis- és középvállalkozásnak minősül, első alkalommal követett el versenyjogi jogsértést, és tisztességtelen gyakorlata nem generált jelentős bevételt - 650 ezer forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A GVH-nak a jósműsorokkal kapcsolatban a kereskedelmi gyakorlat vizsgálatára van jogi lehetősége, míg a szolgáltatás tartalmának, azaz magának a jóslás tevékenységének, a jóslatok alapjának vagy tartalmának megítélése nem tartozik a versenyhatóság hatáskörébe. A GVH korábban tájékoztatót tett közzé a fogyasztók számára arról, mit érdemes alaposan végiggondolni, mielőtt valaki betelefonál egy jósműsorba - közölték.

 

Magasabb nyugdíjat kapnának a gyereket vállalók?

Nem nyerte el a lakosság tetszését a gyerekszámtól függővé tett nyugdíj javaslata.

  • 2021. június 16.

Egymással szemben haladt két személyvonat Mosonmagyaróvár térségében

Szerencsére időben megállították a szerelvényeke, így nemtörtént katasztrófa. 

  • 2021. június 16.

Másfél évre lezárták a Lánchídat

Hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől a felújítás idejére, várhatóan másfél évre.

  • 2021. június 16.