Két baleset is volt a megyében

Két baleset is volt a megyében

Szerencsére könnyű sérülésekkel zárultak a balesetek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Egy debreceni lakos közlekedett személygépkocsival Debrecen felől Tiszafüred irányába 2020. december 6-án 17 óra 30 perc körül. A sofőr haladása során, egy balra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát járműve irányítása felett, a menetiránya szerinti jobb oldali útárokba hajtott és felborult. A gépjármű vezetője a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Egy tiszaroffi lakos közlekedett személygépkocsival Abádszalók irányából Tiszabura felé 2020. december 6-án 16 óra 30 perc körül. Haladása során, vele azonos irányba közlekedett két tiszaburai lakos, akik láthatósági mellényt nem viseltek és egy kivilágítatlan kerékpáron keresztben elhelyezett farakományt szállítottak. A sofőr, amikor észlelte a gyalogosokat, azonnal fékezett, balra kormányozta járművét, azonban a gépkocsi elejével nekiütközött a biciklin tolt szállítmánynak. A baleset következtében a kerékpárt toló gyalogos a jobb oldali útpadkára esett és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy év ezen időszakában, a megváltozott útviszonyokra tekintettel, ne feledjék a látni és látszani elv fontosságát! Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

 

Magasabb nyugdíjat kapnának a gyereket vállalók?

Nem nyerte el a lakosság tetszését a gyerekszámtól függővé tett nyugdíj javaslata.

  • 2021. június 16.

Egymással szemben haladt két személyvonat Mosonmagyaróvár térségében

Szerencsére időben megállították a szerelvényeke, így nemtörtént katasztrófa. 

  • 2021. június 16.

Másfél évre lezárták a Lánchídat

Hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől a felújítás idejére, várhatóan másfél évre.

  • 2021. június 16.