Őrző-védő cégek vezetői ellen indult eljárás költségvetési csalás miatt

 Őrző-védő cégek vezetői ellen indult eljárás költségvetési csalás miatt

Három őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás több száz millió forintos költségvetési csalás miatt, az ügyészség indítványozta letartoztatásukat - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a cégvezetőket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

    A megalapozott gyanú szerint az országos kiterjedtségű, őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy a munkavállalóik után ne kelljen a közterheket, valamint a vállalkozások által nyújtott vagyonvédelemi szolgáltatás után áfát fizetni, egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét vették igénybe.

    A megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be, többlépcsős céghálót létrehozva, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő áfát - bár részben bevallották - senki nem fizette meg. A bűnszervezet a költségvetési csalás leplezésére a céghálóban szereplő gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgette, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállított.

    A főügyészség által irányított nyomozásban korábban már két összehangolt akció keretében a bűnszervezet 11 tagját tartóztatták le: a csoport irányítóit, az alattuk végrehajtói szinten levőket, a cégeket biztosító ügyvédet, más gyanúsítottak pedig szabadlábon védekeznek.

    Kedden hat, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő, vagyonvédelemmel foglalkozó cég három vezetőjét vették őrizetbe. A hatóságok bizonyítékokat, több száz millió forintnyi készpénzt, ékszereket, gépkocsikat foglaltak le, üzletrészeket és bankszámlákat zároltak.

    Az újabb cégek több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek 2017 és 2021 között. A nyomozás szerint az okozott kár teljes értéke meghaladja a 3 milliárd forintot - tudatta a csoportvezető ügyész.

 

Életveszélyesen megsebesítette kezelőorvosát egy budapesti férfi

Csütörtök késő este történt az eset.

  • 2022.06.03

Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja

Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.

  • 2022.06.01

Elítélt a bíróság két lányt, aki kirabolt egy külföldit

A rabllás idején az elkövetők 12, illetve 14 évesek voltak.

  • 2022.05.30