Prostítúcióra kényszerítetés Abonyban és Szolnokon

Prostítúcióra kényszerítetés Abonyban és Szolnokon

Büntetőeljárást folytatnak két férfi és az apjuk ellen, akik prostitúcióra kényszerítettek két nőt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya büntetőeljárást folytat személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt F. Mihály és testvére, F. Sándor abonyi lakosokkal, valamint apjuk, F. Mihály szolnoki lakossal szemben.

A gyanúsítottakat összehangolt akció keretében 2020. május 26 -án fogták el a Készenléti Rendőrség munkatársai.

A büntetőeljárás során a nyomozók beazonosították F. Árpád 25 éves abonyi lakost, aki a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017-ben az F. Mihály és F. Sándor által prostitúcióra kényszerített sértett kizsákmányolásában tevékeny szerepet vállalt, őt a prostitúciós tevékenységének helyszínére szállította, és ott felügyelte.

F. Árpád megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018-ban szerelmi kapcsolat színlelésével rábírt arra egy másik nőt, hogy végezzen prostitúciós tevékenységet, és az abból származó bevételéből tartsa el őt. A sértett kezdetben Abony környékén végzett prostitúciós tevékenységet, de később a gyanúsított rábírta arra, hogy tevékenységét külföldön - Németországban és Svájcban - folytassa.

A nő ennek eleget tett, és bevételének nagy részét a gyanúsítottnak kellett küldenie pénzutalási szolgáltatókon keresztül. Egy idő után az áldozat megpróbált felhagyni prostitúciós tevékenységével, de ezt F. Árpád bántalmazással való fenyegetéssel és személyi szabadságának megsértésével megakadályozta, Magyarországra a járványhelyzet miatt tért vissza.

Letartóztattak egy férfit, aki prostitúcióra kényszerített nőket Magyarországon és külföldön 2017-2019-ben - közölte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel. A végzés nem végleges, de végrehajtható.

A fotó illusztráció

 

Vagondézsmálókat fogtak a ceglédi rendőrök

Kapcsolódik

Vagondézsmálókat fogtak a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőrök elismerést vehettek át a vasúti vagondézsmálók felderítésében végzett munkájukért. A legtöbb támadást elszenvedő vasúttársaság vezérigazgatója jutalmazta meg az országos razziák résztvevőit. Köztük van a ceglédi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője és három nyomozója is.

 

Magasabb nyugdíjat kapnának a gyereket vállalók?

Nem nyerte el a lakosság tetszését a gyerekszámtól függővé tett nyugdíj javaslata.

  • 2021. június 16.

Egymással szemben haladt két személyvonat Mosonmagyaróvár térségében

Szerencsére időben megállították a szerelvényeke, így nemtörtént katasztrófa. 

  • 2021. június 16.

Másfél évre lezárták a Lánchídat

Hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől a felújítás idejére, várhatóan másfél évre.

  • 2021. június 16.