Tíz év fegyházra ítéltek egy gyújtogató tiszakécskei nőt

Tíz év fegyházra ítéltek egy gyújtogató tiszakécskei nőt

Tíz év fegyházbüntetésre ítélt a Kecskeméti Törvényszék nem jogerősen egy tiszakécskei nőt, aki rágyújtotta a házukat volt élettársára és annak új párjára 2019 őszén - közölte a bíróság csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a nő ellen különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A 44 éves vádlott tíz évig élt a sértett férfival a közös tulajdonukban lévő családi házban. Kapcsolatuk 2013-van megszakadt, a nő ezt követően külföldön prostituáltként dolgozott és időnként kábítószert is fogyasztott; 2019 júliusában végleg hazatért Magyarországra, de addigra a férfi már egy másik nővel élt.

A sértettek ideiglenesen befogadták a vádlottat az otthonukba. A nő mégis úgy érezte, hogy ki akarják semmizni, el akarják venni a lakását. A bűncselekmény előtti napokban kábító hatású anyagot fogyasztott, egyre zavartabbá vált, belső hangokat hallott, hangulatingadozásai voltak, kialvatlanságra panaszkodott.

A nő 2019. szeptember 14-én azt hangoztatta, hogy mindenkin bosszút áll. Késő este tüzet okozott a házban, majd elhagyta a helyszínt. A tiszakécskei rendőrőrsre ment, ahol bejelentette, hogy rágyújtotta a házat a sértettekre.

A férfi hajnalban felébredt a tűzre és új élettársával az utcára menekült. Nem sokkal később visszamentek, hogy kimentsék a vádlottat is, mivel nem tudták, hogy elhagyta az épületet. A tűzoltókat egy járókelő értesítette.

A tűz következtében mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló égési sérüléseket szenvedett, a ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be. A fellebbezéseket a Szegedi Ítélőtábla bírálja el - áll a közleményben.

 

Magasabb nyugdíjat kapnának a gyereket vállalók?

Nem nyerte el a lakosság tetszését a gyerekszámtól függővé tett nyugdíj javaslata.

  • 2021. június 16.

Egymással szemben haladt két személyvonat Mosonmagyaróvár térségében

Szerencsére időben megállították a szerelvényeke, így nemtörtént katasztrófa. 

  • 2021. június 16.

Másfél évre lezárták a Lánchídat

Hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől a felújítás idejére, várhatóan másfél évre.

  • 2021. június 16.