Vádat emeltek egy börtönőrt bérgyilkossal fenyegető rab ellen Szegeden

Vádat emeltek egy börtönőrt bérgyilkossal fenyegető rab ellen Szegeden

Fenyegetőzött és meg is ütötte a börtönőrt a vádlott, akit hiv atalos személy elleni erőszak miatt vonhatnak felelősségre.

Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki előbb bérgyilkossal fenyegette meg a ruházatát átvizsgáló börtönőrt, majd kétszer megütötte őt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják.

A jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfinak egy tárgyaláson kellett részt vennie 2019 szeptemberében, ezért Szegedre szállították. A vádirat szerint a börtönőr át akarta vizsgálni a vádlott ruházatát. A férfi azonban nem akart együttműködni, sértegette az őrt, majd megfenyegette, hogy "bérgyilkost küld rá, megöleti a klánjával, pénzt tetet a szemére".

Ezután a vádlott támadóállásba állt, majd ököllel kétszer fejen akarta ütni a börtönőrt, akinek azonban alkarral sikerült az ütéseket kivédenie. A támadót ezután földre kényszerítették, és megbilincselték. Az őrnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

Az ügyészség az erőszakos többszörös visszaeső férfire öt és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, ha beismeri bűnösségét - közölte a csoportvezető ügyész.

Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja

Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.

  • 2022.06.01

Elítélt a bíróság két lányt, aki kirabolt egy külföldit

A rabllás idején az elkövetők 12, illetve 14 évesek voltak.

  • 2022.05.30

Felavatták az első mentőmellényállványt Balatonalmádiban

Ingyenesen biztosít mentőmellényeket gyermekek számára az a mentőmellényállvány, amit vasárnap avatott fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Balatonalmádiban a település legnagyobb strandján.

  • 2022.05.30