Aláírásgyűjtés indul kormányzati kompenzációért Szombathelyen

Aláírásgyűjtés indul kormányzati kompenzációért Szombathelyen

Kezd ellehetlenülni a kormányzati elvonások miatt Szombathely városa, ezért próbálnak a kabinetre nyomást gyakolni egy aláírásgyűjtési akcióval.

Aláírásgyűjtést indít a Szombathelyt vezető ellenzéki koalíció annak érdekében, hogy a vasi megyeszékhely is kapjon kompenzációt - több kormánypárti irányítású városhoz hasonlóan - a központi költségvetésből a koronavírus-járvány és az állításuk szerinti kormányzati elvonások következtében 3,5 milliárd forintot elérő bevételkieséseik miatt - közölte a város polgármestere a helyi közgyűlés csütörtöki ülésén.

Nemény András (Éljen Szombathely!) azt mondta: miközben az iparűzési adó a járvány miatt jelentősen csökkent, a 8,3 milliárd forintos összeg felét a kormány kompenzáció nélkül elvonta, ráadásul Szombathelynek "adóerő-képessége" alapján 2,7 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetnie.

Méltánytalannak tartják a "kétszeres elvonást", véleményük szerint túl magas a szolidaritási adó, illetve igazságtalan az a gyakorlat, hogy a kormány egyes városoknak nyújt kompenzációt a kieső adóbevételek pótlására, másoknak pedig nem - jelentette ki.

Hozzátette: "a kormánynak is tudnia kell, hogy ez nemcsak a városvezetés gondolata, hanem a szombathelyiek döntő többségének is ez a gondolata (...), Szombathelynek is meg kell kapnia azt a pénzt, ami valamennyi környékbeli városnak jár".

Nemény András azt mondta, az Éljen Szombathely! frakció által kezdeményezett aláírásgyűjtés egy olyan "célirányos politikai akció", amelyet kezdeményezői azonnal leállítanak, ha a kormány ígéretet tesz arra, hogy a város megkapja a kért kompenzációt.

Illés Károly, a szombathelyi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője kijelentette: az aláírásgyűjtéssel a városvezetés megtéveszti a választókat, beszálltak Czeglédy Csaba kampányába, aki szerinte a mentelmi jog miatt akar képviselő lenni.

Leszögezte, a kormány az iparűzési adót nem vonta el, az ott maradt a szombathelyi vállalkozóknál, ennek köszönhetően a városban a pandémia időszaka alatt sem csökkent, hanem nőtt a foglalkoztatottság.

A frakcióvezető közölte, Szombathelyre igenis érkezett kompenzáció, például Hende Csabának, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének közbenjárásával az az összességében 1,2 milliárd forintnyi, fejlesztésekre felhasználható forrás, amelynek összege együttesen meghaladja a kiesett iparűzési adóét.

 

Vádat emeltek egy kislányt molesztáló hetvenéves férfi ellen

Tíz évre küldené rács mögé az ügyészség a pedofilt.

  • 2022.04.22

Ősztől Szolnokon is lesz honvédkollégium

Ősztől Szolnokon is lesz honvédkollégium - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium (HM) honvédelmi államtitkára szerdán.

  • 2022.04.20

Hadijátékkal emlékeznek az 1849-es szolnoki csatára szombaton

Több nemzet katonái, lovas huszárok, gyalogság, tüzérek csapnak össze az ország egyik legnagyobb létszámú hadijátékán, amellyel az 1849-es csatára emlékeznek Szolnokon szombaton - közölte a Tisza-parti város vezetője az eseményről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

  • 2022.02.28