200 ezer külföldi él Magyarországon

200 ezer külföldi él Magyarországon

A lehgtöbben dolgozni jöttek. 

Folyamatosan nő azoknak a külföldieknek a száma, akik tartósan Magyarországon akarnak élni, derül ki a Növekedés.hu elemzéséből. A tavalyi év elején már 200 ezer külföldi tartózkodott az országban, többségük – több mint 77 ezer fő – munkavállalás céljából érkezett hazánkba, két éve még csak 47 ezren jöttek Magyarországra dolgozni. A családegyesítés (23 935 fő), a letelepedés (31 864 fő) és a tanulás (29 101 fő) is gyakori indok.

 Az elemzés arra is kitér, hogy ettől még Magyarország nem számít klasszikus bevándorlóországnak, mivel Németországban például 12 százalék a külföldi állampolgárok aránya, ez nálunk csak 2 százalék. Nem meglepő, hogy a külföldiek túlnyomórésze Budapesten tanul vagy dolgozik (91 540 fő), viszont a Dunántúl és Pest megye is népszerű körükben.

A legtöbben Ukrajnából jönnek (2019-ben 21 185 fő), utána következik küldő országként Románia (2713 fő) és Németország (2616 fő), de Kínából, Szerbiából és Vietnámból is sokan jönnek. Az is látszik az adatokból, hogy a Magyarországra érkező külföldiek nagyrészt fiatalok: 50 százalékuk 20 és 39 év közötti, míg az 59 év felettiek aránya alig haladja meg a 11 százalékot.

 

Forrás: telex.hu

Volna jobb helye az 51 milliónak, amit az abonyi birkózócsarnokra költenek

Az abonyi születésű Földi László bejelentette, hogy birkózócsarnok épül a településen 51 millió forintos állami támogatásból. Közösségi oldalán nem aratott vele osztatlan sikert. A vélemények szerint sok más fontosabb dologra érdemesebb volna költeni közpénzből.

  • 2021. június 11.

Orbán Viktor váratlanul megjelent a kormányinfón

Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki kormányinfón, ahol személyesen kérdezhették az újságírók. Bejelentette, hogy akár 1,6 milliót kaphat 1,1 millió család jövőre, és engedélyezik a 12–16 év közöttiek oltását.

  • 2021. június 10.

Elveszti a védettségi igazolványát, akinek nem kell a 2. oltás

Orbán Viktor bejelentette, hogy elveszíti védettségi igazolványát, aki nem oltatja be magát a második adag vakcinával. Jelenleg 137 ezer ilyen ember van.

  • 2021. június 10.