27 cikkében hazudott Juhász Péterről az Origó

27 cikkében hazudott Juhász Péterről az Origó

Bíróság mondta ki, hogy mindenben hazudott az egykori politikusról a kormánylap.

Pert vesztett az Origo is, a legmocskosabb szennylap. Az eleje tény, a második rész csupán a véleményem, nem tudnám bizonyítani, hogy a legmocskosabb, mert erős a verseny. Csak abból következtetek erre, hogy ez volt az a nagy nyilvánossághoz eljutó internetes felület, amelyik belevágott annak a hazugságáradatnak a terjesztésébe aminek a vége több mint 2500 megjelenés lett különböző kormányirányítás alatt álló nagy elérésű propaganda lapokban. Ezeket, mint tudjuk, Rogán irányítja Orbán hatalmának érdekében. Az Origo az első napon 6 darab írást közölt, ezek mindegyikéről, ahogy a többiről is kiderült, hogy teljes egészében hazugság volt” - írja friss Facebook-bejegyzésében Juhász Péter.

Az Együtt egykori elnökéről a 2018-as kampányban terjesztett hazugságokat a fideszes média többek közt azt állítva, hogy „összeverte három gyereke édesanyját”. Az Origo a témáról 27 cikket írt, a bíróság szerint mindegyikkel hazugságot állított.

Juhász posztjában azt írta, nem csak neki, hanem családjának is fontos egy ilyen ítélet, mivel „sokan a legjobb szándékú emberek közül is elhiszik az ilyen állításokat, ha sokat szajkózzák”. Juhász Péter posztjában megnevezte az általa propagandistának tartott médiamunkásokat is: bemásolta az Origo teljes impresszumát a posztjába.

Pert vesztett az Origo is, a legmocskosabb szennylap. Az eleje tény, a második rész csupán a véleményem, nem tudnám...

Posted by Juhász Péter on Thursday, April 21, 2022

 

A Bankszövetség ellenzi az újabb extra adóterhek kivetését

A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.

  • 2022.06.03

Jövőre nem lesznek ledolgozandó szombatok

2023-ban is lesznek hosszú hétvégék, de mindegyik úgy esik, hogy nem lesznek munkával töltött szombatjaink.

  • 2022.06.03

BKIK: szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

  • 2022.06.03