72 százalék támogatja a jogállamisági feltételt

72 százalék támogatja a jogállamisági feltételt

A lengyeleknél is a választók kétharmada nem ért egyet saját kormányával a vétó ügyében.

Az Ipsos által november végén készített közvélemény-kutatás során a válaszadók 54 százaléka határozottan amellett foglalt állást, hogy Lengyelország fűzze szorosabbra az együttműködését az Európai Unióval, illetve, hogy erősödjön az Európai Bizottság szerepe - írja a Hírklikk. Csupán hét százalék biztosította a támogatásáról a Polexitet (aza Lengyelország kiválást az EU-ból), illetve 34 százalék vélekedett úgy, hogy nagyobb függetlenséget kellene biztosítani a tagállamoknak, s korlátozni kellene a gazdasági együttműködést – olvasható a Gazeta Wyborcza angol kiadásában. A lap érdekesnek tartja, hogy a kormányzópárt szavazóinak durván a harmada is a szorosabb együttműködés híve.

A kutatást megrendelő OKO.press korábban már készíttetett egy közvélemény-kutatást, amelyben arra kereste a választ, hogy miként viszonyulnak a jogállamisági kritériumhoz a lengyelek. Nos, a vétóra készülő kormány nagy pofont kapott: a megkérdezettek pontosan kétharmada szerint csak azoknak a tagállamoknak kellene forrásokat kapniuk az Európai Uniótól, amelyek betartják a demokrácia és jogállamiság feltételeit. Valamivel kisebb arányban (62 százalék) ítélték meg úgy, hogy a magyar és a lengyel kormány politikája gyengíti országaik pozícióját az EU-ban.

Egy, az Európai Parlament megrendelésére 2020 októberének elején készített felmérés szerint, az uniós állampolgárok 77 százaléka támogatja azt az elvet, hogy a tagállamoknak adandó uniós kifizetések feltétele a jogállamiság tiszteletben tartása és a demokratikus elvek alkalmazása legyen.

Magyarországon a közvélemény-kutatásban résztvevők 72 százaléka tartja indokoltnak, hogy a jogállamiság kereteinek betartása feltétele legyen az EU-s támogatások folyósításának. Az így válaszoló magyarok fele (36 százalék) inkább, másik fele (36 százalék) teljesen egyetért az elvvel.

Mint a Hírklikk is megírta, az Euronews által az Opinio piackutató alkalmazásával készített kutatás alapján, pedig a magyarok 57 százaléka szerint nem volt jó döntés a vétó bejelentése, mert elszigeteli az országot az EU-ban.

További részletek a Hírklikken!

 

Volna jobb helye az 51 milliónak, amit az abonyi birkózócsarnokra költenek

Az abonyi születésű Földi László bejelentette, hogy birkózócsarnok épül a településen 51 millió forintos állami támogatásból. Közösségi oldalán nem aratott vele osztatlan sikert. A vélemények szerint sok más fontosabb dologra érdemesebb volna költeni közpénzből.

  • 2021. június 11.

Orbán Viktor váratlanul megjelent a kormányinfón

Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki kormányinfón, ahol személyesen kérdezhették az újságírók. Bejelentette, hogy akár 1,6 milliót kaphat 1,1 millió család jövőre, és engedélyezik a 12–16 év közöttiek oltását.

  • 2021. június 10.

Elveszti a védettségi igazolványát, akinek nem kell a 2. oltás

Orbán Viktor bejelentette, hogy elveszíti védettségi igazolványát, aki nem oltatja be magát a második adag vakcinával. Jelenleg 137 ezer ilyen ember van.

  • 2021. június 10.