A Fidesz leszavazta az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését

A Fidesz leszavazta az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését

A parlament gazdasági bizottságában a Fidesz képviselői leszavazták az alapvető élelmiszerek és a tűzifa áfájának csökkentéséről szóló javaslatokat - közölték az országgyűlési választáson közös jelölteket állító ellenzéki pártok.

A Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK politikusainak pénteki, online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök azt mondta, a kormánypárt engedte elszabadulni az élelmiszerárakat, a benzinár befagyasztása pedig hosszú távon még tüneti kezelésnek is kevés. Az adó- és áfacsökkentés mellett érvelő politikus megjegyezte, hogy a pelenka, a bébiétel és a cumisüveg ára egész Európában Magyarországon tartalmazza a "legbrutálisabb büntetőadót".

A megélhetési válságról beszélő Csárdi Antal LMP-s frakcióvezető-helyettes a 7,9 százalékos januári inflációs adatot emelte ki. Hozzátette, hogy az olaj ára egy év alatt 33, míg a liszté 31 százalékkal növekedett. A politikus hangsúlyozta, hogy az MNB alelnöke februárra 8,5 százalékos inflációt jósol, vagyis valószínűleg az élelmiszerek ára is tovább fog nőni.

A problémára az a megoldás, hogy az alapvető élelmiszerek áfakulcsát egységesen öt százalékra kell csökkenteni - ismertette véleményüket.

Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: komoly megélhetési válság van, amit nem lehet egyszeri intézkedésekkel leküzdeni. A kormánynak nincs rendszerszintű elképzelése arról, hogyan segítsen a bajban lévő családokon - állította a Heves megyei 3. választókerületben induló jelölt.

Az évekkel ezelőtt meghirdetett szociálistűzifa-program gyakorlatilag "bedugult" - bírált a politikus. Hangsúlyozta, hogy a magyar háztartások több mint 40 százaléka tűzifával fűt, de sokan még ezt sem engedhetik meg maguknak, ezért ők hulladék, rongyok vagy műanyag elégetésével próbálnak "meleget varázsolni" az otthonaikba. Ezeknek a családoknak az anyagi lehetőségeik korlátozottak, nem tudnak beszállni az energiakorszerűsítési és szigetelési programokba, mert nem tudják kifizetni az önrészt - mutatott rá.

Szociális célú tüzelőanyag-támogatási rendszert kell kiépíteni, valamint szociális célú felújítási programot és jó minőségű szociális bérlakásépítési programot kell indítani, miközben a lehető leghatékonyabban kell lehívni az uniós forrásokat - összegzett a képviselő.

Horváth Jácint DK-s politikus, az ellenzék Zala megye 3. választókörzetében induló képviselőjelöltje azt mondta, hogy elszabadultak az árak, a kormány azonban csak látszatintézkedéseket tesz. Az ellenzék szerint a jövedéki adó és az áfa csökkentése lehet valódi segítség - közölte.

Megígérte, hogy amennyiben megvalósul a kormányváltás, akkor felszámolják az "intézményesített korrupciót", kiszámítható gazdasági környezetet teremtenek, felelős költségvetési gazdálkodást folytatnak és bevezetik az eurót.

A Bankszövetség ellenzi az újabb extra adóterhek kivetését

A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.

  • 2022.06.03

Jövőre nem lesznek ledolgozandó szombatok

2023-ban is lesznek hosszú hétvégék, de mindegyik úgy esik, hogy nem lesznek munkával töltött szombatjaink.

  • 2022.06.03

BKIK: szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

  • 2022.06.03