Az MSZP visszaadná az egészségügyi dolgozók jogait

Az MSZP visszaadná az egészségügyi dolgozók jogait

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény márciusi bevezetésének elhalasztását sürgette csütörtökön az MSZP frakcióvezető-helyettese, aki azt javasolta a kormánynak: kezdjen tárgyalásokat azokkal az országokkal, ahol sok magyar dolgozik, hogy beengedik-e a kínai vagy az orosz vakcinával oltott magyarokat.

Harangozó Tamás az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón az ápolók, nővérek helyzetére hívta fel a figyelmet. Elmondta, az érintetteknek a hétvégéig alá kell írniuk az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, mert elveszítik a munkájukat és soha többé nem dolgozhatnak az egészségügyben. A szerződésben azonban nem szerepelnek a pótlékok, sőt van, hogy az eddigi jogviszonyuk hosszáról valótlanságok szerepelnek a dokumentumban - jegyezte meg. Felszólította a kormányt, bánjon tisztességesen ezekkel az emberekkel, halasszák el a jogviszony bevezetését.

Harangozó Tamás közölte, azt javasolják, hogy jövőre, ha kormányváltás lesz, akkor az új kormány egy "tollvonással" adja vissza minden ápolónak, nővérnek, minden volt közalkalmazottnak szerzett jogait. Az ellenzéki politikus mindenkit arra kért, oltassa be magát, az oltásról háziorvosával egyeztessen, hiszen nem minden vakcina jó mindenkinek.

 Kitért arra, Orbán Viktor nagy politikai szövetségese, Lengyelország a magyar helyzetet nézve elég "rémisztő" döntést hozott: nem enged be a határain korlátozások nélkül olyanokat, akiket kínai vagy orosz vakcinával oltottak. A lengyelek csak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal oltottakat engedik be - mondta. Közölte, sok magyar vállal Nyugat-Európában munkát, ezért felszólítja a kormányt, kezdjen tárgyalásba erről a kérdésről azokkal az államokkal, ahol sok magyar dolgozik.

Azt is firtatta, miért veszi ki a kormány az emberek zsebéből a pénzt. A magyar kormány nem veszi igénybe azt az EU-ban megnyílt alapot, amiből egymilliárd eurót hívhatna le, segítve ezzel a bajban lévő szektorokat közvetlen, 80 százalékos bértámogatással - magyarázta.

Volna jobb helye az 51 milliónak, amit az abonyi birkózócsarnokra költenek

Az abonyi születésű Földi László bejelentette, hogy birkózócsarnok épül a településen 51 millió forintos állami támogatásból. Közösségi oldalán nem aratott vele osztatlan sikert. A vélemények szerint sok más fontosabb dologra érdemesebb volna költeni közpénzből.

  • 2021. június 11.

Orbán Viktor váratlanul megjelent a kormányinfón

Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki kormányinfón, ahol személyesen kérdezhették az újságírók. Bejelentette, hogy akár 1,6 milliót kaphat 1,1 millió család jövőre, és engedélyezik a 12–16 év közöttiek oltását.

  • 2021. június 10.

Elveszti a védettségi igazolványát, akinek nem kell a 2. oltás

Orbán Viktor bejelentette, hogy elveszíti védettségi igazolványát, aki nem oltatja be magát a második adag vakcinával. Jelenleg 137 ezer ilyen ember van.

  • 2021. június 10.