Durva kormánycenzúra érvényesül az MTI-nél

Durva kormánycenzúra érvényesül az MTI-nél

Sok mindent egyszerűen tilos megjelentetni, hiába írta meg a hírügynökség munkatársa.

Évek óta nyilvánvalóan a kormány politikai érdekeit szolgálva, fontos hírek manipulálásával vagy elhallgatásával végzi a tevékenységét a közmédia egyik legfontosabb egysége, a Magyar Távirati Iroda (MTI) – hozta nyilvánosságra a Telex a Direkt36 írását, ami a hozzájuk eljutott dokumenumcsomagon alapul, amely az MTI kiterjedt belső levelezését és ki nem adott híreinek tucatjait tartalmazza.

A Direkt36 előző cikkünkben arra mutattak példákat, hogy a minisztériumok és a miniszterelnök kommunikációs stábja hogyan diktálnak az MTI-nek. A gyűjteményből azonban az is kiderül, hogy a politikailag kicsit is érzékeny tartalmat szoros kontroll alatt tartja és az aktuális kormányzati álláspontnak megfelelően alakítja a közmédia vezetősége.

Vannak egyeztetésköteles és tiltott témák. Sok elkészült hír megy a kukába – az MTI-ben ezt úgy mondják, hogy az anyag „elesett” vagy „elvérzett”. A szerkesztői, újságírói szabadságnak szinte semmilyen tere nincs.

A portál most a belső dokumentumok alapján a szervezet működése mellett arról is ír, hogy az elmúlt években kötelező volt egyeztetni az MTI felső vezetésével a jogállamisági vitákkal, a gyermekvédelmi törvénnyel, a migrációval kapcsolatos hírekről, tilos volt a külföldi sajtó magyar kormányt bíráló cikkeit szemlézni. Hetekig arról sem írhattak, hogy Donald Trump elvesztette az elnökválasztást.

További részletek a Telex cikkében!

 

A Bankszövetség ellenzi az újabb extra adóterhek kivetését

A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.

  • 2022.06.03

Jövőre nem lesznek ledolgozandó szombatok

2023-ban is lesznek hosszú hétvégék, de mindegyik úgy esik, hogy nem lesznek munkával töltött szombatjaink.

  • 2022.06.03

BKIK: szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

  • 2022.06.03