Fegyverszünetet kötött Lázár János és Márki-Zay Péter

Fegyverszünetet kötött Lázár János és Márki-Zay Péter

Fegyverszünetről beszélt a megbeszélésüket követően Lázár János (Fidesz) térségi országgyűlési képviselő és Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester Hódmezővásárhelyen kedden. A kormánypárti és az ellenzéki politikus egyaránt azt hangoztatta, hogy a városért kíván dolgozni.

A választás után eljött az ideje a békesség helyreállításának, hogy a fejlődés lehetőségét közösen teremtsék meg Hódmezővásárhelyen - mondta közös sajtótájékoztatójukon a parlamenti voksoláson Márki-Zay Péter legyőzésével egyéni képviselői mandátumot szerző Lázár János.

Úgy fogalmazott, mindketten bebizonyították, hogy tudnak harcolni. A most megkötött fegyverszünetet célja, hogy a hódmezővásárhelyieknek jobb legyen, nagyobb békében, jobb körülmények között tudják élni mindennapjaikat - fűzte hozzá.

Közölte, néhány kérdésben megállapodtak, melyekben a jövőben közösen együtt kívánnak dolgozni: képviselőként az a dolga, hogy a Modern városok programban szereplő projekteknek lendületet adjon kormányzati szinten, az önkormányzatnak pedig az, hogy ezeket megfelelő minőségben előkészítse.

Kitért arra is, hogy a járvány után kiemelten fontos az egészségügyben dolgozók közös támogatása, a hódmezővásárhelyi kórház ügye "nem lehet politikai téma".

Márki-Zay Péter úgy fogalmazott, a megbeszélés tartalmas volt és "építő jellegű", amelyre hosszú listával érkezett. A témák egyike az ipari park 100 hektáros bővítése volt; az önkormányzat célja ezzel az, hogy minél több cég érkezzen a városba, és minél több munkahelyet teremtsenek.

Az önkormányzat szeretné, ha megvalósulhatna a 117 kilométeres kerékpárút- és mezőgazdaságiúthálózat-fejlesztési projekt is. A terveknek és a kisajátítási eljárásoknak novemberre kell elkészülniük. Ahhoz, hogy a kivitelezés megtörténhessen, az öt évvel ezelőtti 11 milliárd forintos forrásnál várhatóan nagyobb összegre lesz szükség - tudatta a politikus.

Az iskolaépületek energetikai felújításához kormányzati engedélyre lesz szükség a források átcsoportosítása érdekében, illetve további támogatásra hasonló beruházásokhoz - közölte a polgármester.

Márki-Zay Péter felajánlotta, hogy az önkormányzat, amiben tud, a kórház segítségére siet.

Reményét fejezte ki, hogy Hódmezővásárhely békés fejlődése példát mutathat az egész országnak, talán "az eddigi puskaporos hangulatot" sikerül az együttműködés felé terelni.

A Bankszövetség ellenzi az újabb extra adóterhek kivetését

A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.

  • 2022.06.03

Jövőre nem lesznek ledolgozandó szombatok

2023-ban is lesznek hosszú hétvégék, de mindegyik úgy esik, hogy nem lesznek munkával töltött szombatjaink.

  • 2022.06.03

BKIK: szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

  • 2022.06.03