Felfüggeszthetik a vásárlási idősávot

Felfüggeszthetik a vásárlási idősávot

Az Idősügyi Tanács javasolta a bevezetést, most az eltörlését kezdeményezik.

 

„Az Idősek Tanácsának tagjaival egyeztettünk. A karácsonyi időszakra való tekintettel javasoljuk az idősek vásárlási sávjának felfüggesztését” – írta a Facebookon Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium adott ki közleményt arról, hogy a hazai kereskedelmi vállalkozások szakmai, érdekképviseleti szervezetei a 65 év felettiek számára fenntartott vásárlási idősáv átmeneti szüneteltetését szorgalmazzák az adventi időszakra a zsúfoltság elkerülése érdekében.

Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, péntekre vagy szombatra várható döntés. Legutóbb, a vásárlási idősáv visszavezetésekor Novák javaslata után néhány órával később bejelentette Orbán Viktor, hogy kormányrendeletet adtak ki az idősávról.

 

Forrás: Telex

 

Volna jobb helye az 51 milliónak, amit az abonyi birkózócsarnokra költenek

Az abonyi születésű Földi László bejelentette, hogy birkózócsarnok épül a településen 51 millió forintos állami támogatásból. Közösségi oldalán nem aratott vele osztatlan sikert. A vélemények szerint sok más fontosabb dologra érdemesebb volna költeni közpénzből.

  • 2021. június 11.

Orbán Viktor váratlanul megjelent a kormányinfón

Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki kormányinfón, ahol személyesen kérdezhették az újságírók. Bejelentette, hogy akár 1,6 milliót kaphat 1,1 millió család jövőre, és engedélyezik a 12–16 év közöttiek oltását.

  • 2021. június 10.

Elveszti a védettségi igazolványát, akinek nem kell a 2. oltás

Orbán Viktor bejelentette, hogy elveszíti védettségi igazolványát, aki nem oltatja be magát a második adag vakcinával. Jelenleg 137 ezer ilyen ember van.

  • 2021. június 10.