Korrupciós vád egy igazságügyi szakértő ellen

Korrupciós vád egy igazságügyi szakértő ellen

Az ügyészség szerint másfél milliárdot kért egy hamis szakértői véleményért 

Korrupció miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy igazságügyi szakértő ellen, aki "sikerdíjért" cserébe hamis szakvéleményt állított ki egy vállalkozónak, és ő ennek alapján a megállapított kártérítés mintegy hatvanszorosát kérte a bíróságon. Keresztes Imre főügyész csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást indított Északkelet-Magyarországon. A beruházás olyan területet is érintett, amelyen a nagyvállalkozó cége bányászati joggal rendelkezett, ezért a katasztrófavédelmi igazgatóság az érintett ingatlanok bányatelek jellegének törlése és a bányászati jog megszűnése miatt mintegy 24 millió forint kártalanítást állapított meg a cégnek.

A vállalkozó elhatározta, hogy pénzért valótlan igazságügyi szakértői véleményt szerez be a megállapítottnál magasabb összegű kártalanításért, és elérte, hogy a hatósági eljárásban a közjegyző a vállalkozóval üzleti kapcsolatban álló mérnöki iroda vezetője által jól ismert szakértőt rendelje ki igazságügyi szakértőként. A kirendelt igazságügyi szakértő a jogszerű díjazás helyett jelentősen magasabb díjért és pernyertesség esetén "sikerdíjért" cserébe olyan szakvéleményt készített, amelyet a vállalkozó igényeihez igazított.

A vállalkozó 2019 októberében a hamis szakvéleményre alapozva keresetet nyújtott be a bíróságra, amelyben mintegy másfél milliárd forintos kártalanítási igényt jelentett be.A főügyészség a szakértővel közölt megalapozott gyanúról tájékoztatta az ügyben eljáró bíróságot. Ezt követően a bíróság a határozat kártalanítás összegét meghatározó részét megsemmisítette, és a katasztrófavédelmi igazgatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

A főügyészség vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban és különösen jelentős polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt emelt vádat két ember ellen a Székesfehérvári Törvényszéken. A nyomozás során a közvetítőként tevékenykedő ember és a szakértő tagadta a bűncselekmény elkövetését. A vállalkozó az eljárás alatt elhunyt, ezért az ellene indult eljárást megszüntették - olvasható a közleményben.

Volna jobb helye az 51 milliónak, amit az abonyi birkózócsarnokra költenek

Az abonyi születésű Földi László bejelentette, hogy birkózócsarnok épül a településen 51 millió forintos állami támogatásból. Közösségi oldalán nem aratott vele osztatlan sikert. A vélemények szerint sok más fontosabb dologra érdemesebb volna költeni közpénzből.

  • 2021. június 11.

Orbán Viktor váratlanul megjelent a kormányinfón

Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki kormányinfón, ahol személyesen kérdezhették az újságírók. Bejelentette, hogy akár 1,6 milliót kaphat 1,1 millió család jövőre, és engedélyezik a 12–16 év közöttiek oltását.

  • 2021. június 10.

Elveszti a védettségi igazolványát, akinek nem kell a 2. oltás

Orbán Viktor bejelentette, hogy elveszíti védettségi igazolványát, aki nem oltatja be magát a második adag vakcinával. Jelenleg 137 ezer ilyen ember van.

  • 2021. június 10.