Május 20-áig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról

Május 20-áig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról

Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni; a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

 

Az adóhivatal közleményében jelezte, hogy a legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát.

A NAV az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot - ismertették.

A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "21EGYSZA" lapon.

A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát - tájékoztattak.

Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat; a NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

A vallási közösségek és - idéntől - a kiemelt költségvetési előirányzat technikai számára szóló nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Az szja 1+1 százalék felajánlható abban az esetben is, ha az adózó adó-visszatérítésben részesült - mutatott rá a NAV közleményében.

A Bankszövetség ellenzi az újabb extra adóterhek kivetését

A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.

  • 2022.06.03

Jövőre nem lesznek ledolgozandó szombatok

2023-ban is lesznek hosszú hétvégék, de mindegyik úgy esik, hogy nem lesznek munkával töltött szombatjaink.

  • 2022.06.03

BKIK: szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

  • 2022.06.03