Már főigazgatója is van a még nem is létező Fudan Egyetemnek

Már főigazgatója is van a még nem is létező Fudan Egyetemnek

Egy újabb főigazgatóval bővült a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány gárdája, miután az eddigi kuratóriumi elnök, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mellé nemrég kinevezték Bertáné Dr. Bényi Krisztinát – írja a hvg.hu. A lap szerint a változtatást az alapítvány kuratóriuma kezdeményezte október 8-án, a változásbejegyzési kérelmet pedig a Fővárosi Törvényszék hagyta jóvá végzésében október 18-án.

Bertáné Dr. Bényi Krisztinának a hvg.hu szerint eddig nem sok köze volt az egyetemi szférához, Csongrád-Csanád megyéhez, a közigazgatáshoz és államigazgatáshoz viszont annál több. Dolgozott kormányhivatalban, majd a Miniszterelnökségen is, ahol főosztályvezető volt, később pedig Kósa Lajos titkárságvezetője. 2018 és 2020 között aztán a Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkár volt.

A változásbejegyzési végzés szerint Palkovics és Bertáné Dr. Bényi Krisztina külön-külön is teljeskörű döntési jogkörrel bírnak. Igaz, dönteniük még nem nagyon kell semmiben, mert a Fudan Egyetem még nem működik, az építkezést sem kezdték el.

Jövőre nem lesznek ledolgozandó szombatok

2023-ban is lesznek hosszú hétvégék, de mindegyik úgy esik, hogy nem lesznek munkával töltött szombatjaink.

  • 2022.06.03

BKIK: szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

  • 2022.06.03

Változik a vonatok, a HÉV és a Volánbusz-járatok menetrendje pünkösdkor

Érdemes figyelni, mert össze-vissza variálták a napokat.  

  • 2022.06.03