Meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

Meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

A nagy érdeklődésre tekintettel jövő héten is lehet regisztráció nélkül oltást kapni az oltópontokon.

 

Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel. Idén lehet nagy karácsony, de csak akkor, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő - jelentette ki, hozzátéve: a legtöbben a harmadik dózist veszik most fel, a legkisebb az első vakcináért jelentkezők aránya.Cikk_Kapcsolodok_Cikkbe_V2

A zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás - tette hozzá, hangsúlyozva: arra is szükség van, hogy az emberek betartsák a korábban elrendelt védelmi intézkedéseket. Mindenkit arra kért, hogy vegye fel a harmadik oltást, mondván, aki ezt megtette, "annak megmentettük az életét".

A miniszterelnök elmondta, hogy hamarosan kezdődhet a 12 éven aluliak beoltása. December 20-án érkezik 130 ezer gyerekek számára elérhető vakcina. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy oltassák be a gyereket.

Kunhalmi Ágnes elkapta a koronavírust és kórházba került

Még vár pár nehéz nap a politikusra.

  • 2022.01.21

A nemzetiségi önkormányzatoknak január végéig kell dönteniük a listáikról

Az országos nemzetiségi önkormányzatok közgyűléseinek január 31-éig dönteniük kell arról, hogy nemzetiségi listát szeretnének állítani az április 3-ai országgyűlési választásra.

  • 2022.01.21

BKK: tavasztól jöhetnek az időalapú menetjegyek

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

  • 2022.01.21