Nem bűn politikust lefaszozni

Nem bűn politikust lefaszozni

A győri alpolgármester akadt ki egy Facebook-komment miatt, de a bíróság szerint alaptalanul.

Másodfokon folytatódott kedden annak a férfinak a pere, aki korábban egy internetes kommentben fasznak nevezte Radnóti Ákost, Győr alpolgármesterét egy cikk kapcsán. B. Zoltán egy ismerőse falán minősítette az alpolgármestert, aki ezután feljelentette őt, a bíróság pedig első fokon három év próbára bocsátotta Zoltánt, akit az ügyben a TASZ képvisel, és aki fellebbezett.

A keddi tárgyaláson Szombathelyen . tudósít az ugytudjuk.hu - Radnóti Ákos elmondta: a kommentfolyamban B. Zoltán korábban le is szarházizta, amit még eltűrt, de a faszozást már nem. Az alpolgármester arra is panaszkodott, hogy az első ítélet után gyűlöletáradat érkezett a Facebook- és Instagram-oldalára; Tibi atya oldalán is ő volt a téma, a Wikipedia-oldalán pedig foglalkozásként az volt feltüntetve, hogy „f.sz”. A B. Zoltánt védő ügyvéd a tárgyalás során a vélemény- és szólásszabadságra hivatkozott, valamint arra, hogy Radnóti Ákos közszereplő.

Az is kiderült, hogy Radnóti magát képviseli, míg korábban Rákosfalvy Zoltán, a Borkai-botrányban hírhedtté váló ügyvéd képviselte. Radnóti külön kitért rá, hogy ennek az is az oka, hogy az interneten azért is megszólták, hogy ki az ügyvédje.

A másodfokon eljáró bírói testület végül hosszas tanácskozás után úgy döntött: bűncselekmény hiányában felmentik B. Zoltánt, a perköltséget pedig Radnóti Ákosnak kell kifizetnie. A bíróság megállapította, hogy a kifejezés valoban trágár volt, de az Radnóti alpolgármester közéleti tevékenységere irányult. Az alpolgármesternek három napja van, hogy eldöntse, fellebez-e a döntés ellen.

 

Volna jobb helye az 51 milliónak, amit az abonyi birkózócsarnokra költenek

Az abonyi születésű Földi László bejelentette, hogy birkózócsarnok épül a településen 51 millió forintos állami támogatásból. Közösségi oldalán nem aratott vele osztatlan sikert. A vélemények szerint sok más fontosabb dologra érdemesebb volna költeni közpénzből.

  • 2021. június 11.

Orbán Viktor váratlanul megjelent a kormányinfón

Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki kormányinfón, ahol személyesen kérdezhették az újságírók. Bejelentette, hogy akár 1,6 milliót kaphat 1,1 millió család jövőre, és engedélyezik a 12–16 év közöttiek oltását.

  • 2021. június 10.

Elveszti a védettségi igazolványát, akinek nem kell a 2. oltás

Orbán Viktor bejelentette, hogy elveszíti védettségi igazolványát, aki nem oltatja be magát a második adag vakcinával. Jelenleg 137 ezer ilyen ember van.

  • 2021. június 10.