Szolnokon nem emel helyi adót az önkormányzat

Szolnokon nem emel helyi adót az önkormányzat

Támogatásokat is ígérnek a cégeknek. 

 

A város és a kistérség fenntartásában működő szociális intézményekben, illetve azok telephelyein dolgozók, akik szolnoki lakóhellyel rendelkeznek, térítésmentesen használhatják a közösségi közlekedést Szolnokon - derül ki Szalay Ferenc polgármester Facebook-posztjából. A konkrét érintettek a bölcsődei dolgozók, a Humán Szolgáltató Központ dolgozói, az Egyesített Szociális Intézmény dolgozói. De szeretnék kiterjeszteni ezt a lehetőséget a Családok Átmeneti Otthona, a Kamasztanya, az Oltalom Idősek Otthona, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett intézmény dolgozóira is. Az igazolási mintát az intézményvezetőknek megküldi az önkormányzat, annak felmutatásával lehet majd használniuk a közösségi közlekedést Szolnokon.

 

Szalay arról is beszámolt, hogy Szolnok város nem emel adót, épp ellenkezőleg: az építményadóból 2020-ban 30% kedvezményt tervez adni azon cégeknek, akik a turizmus, idegenforgalom visszaesése miatt problémákkal küzdenek. Ennek igénybevételéhez egy 6 millió forintos pályázatot indít a város.

 

A fent említett cégek 2021-ben 50 % mértékben csökkenthetik az építményadójukat, ehhez pedig egy 10 millió forintos pályázatot indítanak

 

 

  • 2021.10.22

Jó minőségű, de kevesebb szőlő termett a szekszárdi borvidéken

Jó minőségű, de a vártnál kevesebb szőlő termett a szekszárdi borvidék szekszárdi területein a nyári hőség és a kevés csapadék hatására.

  • 2021.10.21

Viharkárok miatt riasztják a tűzoltókat országszerte

A legtöbb viharkár eddig Budapesten keletkezett.

  • 2021.10.21

Életfogytiglanra ítélték az élettársát és gyermekét meggyilkoló férfit

A férfi feltételesen se bocsátható szabadlábra.

  • 2021.10.21

Látogatási tilalom van a Semmelweis Egyetem öt klinikáján

A koronavírus terjedése tette szükségessé a lépést.